MGY
MOGYORÓ GYŐZŐ
F E S T Ő
m u n k á k 2 0 0 4 - 2 0 1 4
"Ezek a képek akkor készültek, amikor minden elveszett. Ez, mint minden hasonló értelmezhetetlen, lesújtó pusztulás, bizonyosság és tettenérhetô a ködös félhomályban, ami elborít mindent azóta is.
A képek áldozatokat mutatnak be, melyek beleégtek a lelkünkbe,ahol karcosan és feketén nyomja el a szívünket a lelkiismeretfurdalás, vagy a fel nem ismert hibák balga csalafinta ördögei vigyorognak ránk, ugrálnak mint a sakálok és nem is tudjuk mihez kezdjünk velük. Amikor nem kapunk levegôt a hirtelen megvilágosodástól, hogy tudjuk, nem fordulhatunk vissza, vagy nem érhetjük már utol az angyalokat, mert eltűntek a hullámok között.
Mindegy, a vége mindennek ez itt azt jelenti, hogy tényleg vége a tűznek. Nincs tûz.
Volt, az én emlékeim szerint tűz volt bennünk, ami hajtott elôre nap mint nap, a szerelmek, vagy a forradalmak felé, alig tudtuk csillapítani a lángok nyaldosó fájdalmát."
- Elveszett víziók kézikönyve
Mogyoró Győző
Negatív oldódás
Az elveszett tengerért 2006
130x70 cm
olaj, vászon
magántulajdon
"Mint minden, ami van, előbújik valahonnan, vagy keletkezik valamiből, ezután kivirágzik vagy bemocskolódik, egy pillanatig él, aztán elesik, elszárad, elreped. Ezek soha nem akarták, hogy ő itt legyen. Tudták, hogy ő minden baj okozója. Valójában ő sem akart itt lenni. Visszavágyott a hatalmas, fiatal kertbe.
Gyülekeztek a madarak, időnként felvillant a fény, aztán a gyorsan száguldó felhők eltakarták a napot, ujra előbukkant, aztán újra eltűnt, a harmat lassan felszáradt a levelekről, a fűről, ami olyan selymes volt, mintha soha senki nem érintette volna. Ott feküdt, a lelkét fájlalta. Nem tudta milyen messzire néz. Az ég felé fordított arcán vére folydogált. Még sokáig mozdalatlanul feküdt. A károgás, a csivitelés visszhangzott a fülében, pedig végtelen volt a horizont. Olyan végtelen, amilyennek hitted az életed, amikor még gyerek voltál. Aztán ebbe a csalódásba is belefagyott a tested, és egyre távolabbnak tűnt az emlék, amit már nem hozol vissza, ez a csalás.
Ott indult el minden. Azóta van ez a gyulladás a tudatodban, hogy ezt nem fogod újra átélni, ezt a pillanatot, amit ő sem. Ez a lelked tükör nélkül. Végtelen lehetőségek a tisztaságra, szerelemre, áldozatra, egyáltalán az emberiességre. Kiderült, hogy mégiscsak vége."
- Elveszett víziók kézikönyve
Mogyoró Győző
"Fáradt, vörös szemgödrébôl hallucinációkat csalt elô az álom, mintha emlékezne, hirtelen intenzíven visszatért a nyár, az illatok az erdô szélére vezették, a poros földúton pakolta lábait. Nem volt biztos benne, hogy ébren van-e, vagy álmodik, csak az emlék illata élt még benne olyan erôsen, hogy a jelenben találta magát, és elmosolyodott. Pára pergett az arcán is, a leveleken is, megint boldog volt és bizonyos a világban, lelkében és anyagában együtt. Olyan szavak ismétlôdtek a fejében, mint ölelés, nevet, rohan, fél, ajtók, kutyák, tömeg és ahogy a szavak összesültek a szívében, megállt. Tudta, hogy soha nem talál vissza. Fájdalmas, könnyű könnyeket csalt arcára ez a tény, szabad volt és ez megijesztette. Valójában nem volt tisztában vele, hogy a kalandvágytól remeg-e, vagy a félelemtôl.
Megérkezett a szakadékhoz. Állt egy darabig, álldogált. Egyenesen elôre bámult. A hegyek ölelték egymást, mintha mégis megmaradt volna a világ, ami körülvette, de nem hitte el. Ismerte képzeletét, viszont ott volt a tűznél, látott mindent. Látta eltűnni az embereket, a tengert, és most így válik köddé ez a káprázat a hajnal is, beleolvadva a semmibe."
- Elveszett víziók kézikönyve
Mogyoró Győző
Vörös tagadott probléma 2.
Nyár 2011
30x21 cm
olaj, parafa
"Feküdt a földön, nézte a szekrény alatt összegyûlt port, szívesen beletúrt volna az ujjával, de nem bírta mozdítani a kezét, az ütéseket már nem érezte. Lassan elöntötte a forróság, a bûz gyerekkorát juttatta eszébe, amikor égett a közeli erdô. Már nem lehetett látni a füsttôl, hogy az ôzek hová futottak, vagy sikerült-e elszaladniuk egyáltalán. Nagy riadalom volt, mindenki tehetetlenül szaladgált az erdô szélén.
Most egyedül próbált felállni, de súlyosnak érezte a testét, ahogy a fájdalom elöntötte zsibbadt érzékszerveit, megfordult volna, hogy még utoljára lássa Ôt, de az utolsó ütés beletaszította ôt valami sűrű, sötét mocsárba, elmerült benne. Hosszú, tompa zúgás vette kezdetét, ami azóta is tart, fájdalmasan, és nehéz elviselni.
Ez a kép a fájdalomért cserébe, amit kapunk, kapjuk, kaptuk és amibôl soha nem elég.
Kínok közt jövünk a világra, kínok közt élünk és kínokat viszünk magunkkal. Mintha elhagyott volna minket újra, vagy nem tért még vissza, félô kimondani, de lehet, hogy soha nem is volt Ô. Csak a közöny nem fáj. Nem tudjuk milyen háborúk nélkül élni, és nem nagyon szeretjük egymást."
- Elveszett víziók kézikönyve
Mogyoró Győző
Vörös tagadott probléma
Az elvesztett nyár 2011
30x21 cm
olaj, parafa